Éjszakai jelentés

Nem alszik jól a baba

Reggel fél nyolc van, és az ikrek még békésen alszanak, lassan tizenkét órája. Miért is írom én ezt le? Mert hónapokkal ezelőtt ez egyáltalán nem így volt! (Én mindig nagyalvó voltam, ezért aggódtam is kislányom születésekor, hogyan bírom majd ki az éjszakázásokat. Elmondhatom, hogy jó alvó babát kaptam, és második kisfiam is örökölte ezt a jó tulajdonságot!) Aztán megszülettek az ikrek, akik eleinte négy-öt óránként keltek éjjel, szopiztak, tisztába tettem őket és már aludtak is tovább. Egy nehézség volt: nem egyszerre keltek… És Zsigit hiába ébresztgettem, szólítgattam: „Hahó kisfiam, Nándi már jól lakott, egyél Te is most!” Nem használt. Így kelhettem hozzá akkor, amikor már majdnem visszaaludtam! Egyébként mai napig Nándi az első ébredő, Ő áll a kiságya szélénél és nyöszörögve jelzi, hogy: „Hé, valaki jöjjön már, ébren vagyok!”. Zsigi pedig hempereg az ágyban és gondolja: „Minek nyissam én ki a számat, bátyám intézi a dolgot.” Visszatérve a témához, kellett idő, mire az újbóli éjszakai keléseket megszoktam. És ha esetleg reggel tovább aludtak a picik, volt másik két gyermek, aki biztosan korábban kelt!

Egyre többször ébrednek a babák

Aztán fogalmunk sincs mi történt, de körülbelül tíz hónaposak voltak a picik, amikor elkezdtek egyre többször ébredni, ébresztették egymást. Eleve az esti elalvásuk is sokkal hosszadalmasabb lett. Egyre több tápot kértek este (annak ellenére, hogy jól vacsoráztak fürdés előtt). Odáig fajult a dolog, hogy már nem tudtuk követni, melyik hányadszor kel, éhes lehet-e, nem kell-e tisztába tenni? Sajnos férjemnek is állandóan kelnie kellett, mert kettő sírt egyszerre, és féltünk, hogy a nagyobbakat felébresztik! Legtöbbször nem aludtak vissza, ha nem kaptak tápszert, ha ettek, muszáj volt tisztába tenni, hogy utána nehogy az átázott ruha zavarja. Minden este félve feküdtünk le. Konyhában kimérve cumisüvegekben a víz és a tápszer. Mellette a férjem által készített „Éjszakai jelentés” papír, ami a kisokosunk volt, ebbe írtuk, melyik mikor kelt, evett-e, tisztába tettük-e, ha mondjuk beteg volt, kapott-e gyógyszert és stb. A nappaliban két adag váltóruha, pelenkák sorakoztak az „éjszakai bevetésre.” Szüleim is próbáltak segíteni. Egy vagy két alkalommal náluk aludtak az ikrek, hogy végre több órát egyben tudjuk aludni. Tanácsolták, hogy kicsit hagyjuk őket sírni. De meddig?… Az tényleg hatni fog?… És a nagyok, hogy viselik majd?… No meg mi?

Megtanítani a babát egyedül elaludni

Aztán a „séta-barátnőm” hasonló cipőben járt. Ő elolvasta az „Aludj jól, gyermekem” c. könyvet. PÁR NAP múlva hív, hogy el sem hiszi, de működik, amit a könyv ír! Természetesen belevetettem magam én is az olvasásba. Megpróbálom röviden leírni a lényegét. A babának meg kell tanulnia egyedül elaludni, és ha éjjel megébred vissza is tud aludni egyedül! Felkészített a barátnőm és a könyv is, hogy nagyon hosszan tartó sírás lehet az elején. Első lépésben Nándit kiságyastól átköltöztettük a hálószobába, hiszen biztos voltam benne, hogy más ritmusban fognak elaludni. Szóval, este megitták a nappaliban a tejitalt, majd elmondtam nekik, hogy most megyünk aludni és anya megy a dolgára, aludj el szépen. Cumit adtam nekik, betakartam Őket és kijöttem. Szinkronsírás volt, az egyik első szobából, a másik a hátsóból! Ahogy a könyv is írta, először percenként, majd egyre ritkábban újra és újra be kell menni a gyermekhez nagyon rövid időre. Fontos, hogy tudja, nincsen magára hagyva, csak most neki egyedül kell elaludnia. Ezt tettem én is, újra és újra bementem hozzájuk. A kiságyból kidobott holmikat visszaadtam nekik, jó éjszakát kívántam és kijöttem. A sírás folytatódott, néztem az órát, vártam, hogy a következő szakasz elteljen és közben azt kérdeztem magamtól: „Milyen anya vagyok én, hogy nem ringatom álomba a gyerekeimet, és hagyom őket így sírni?” És válaszoltam: „Most megtanítom Őket egyedül elaludni. Babusgatom őket majd egész nap. Ha jobban alszanak én is kipihent leszek, akkor sokkal több energiával, odaadással kezdem a következő napot!” Természetesen a fiúk elaludtak, már pontosan nem emlékszem, hányszor kellett bemennem hozzájuk. Aztán éjszaka ébredtek, nem vettem ki őket, csak elmondtam a szokásos szöveget, egy kis vízzel kínáltam őket (csak mert sok sírás után aludtak el).

Megváltozott az esti altatás

Nándi három éjszaka után visszaköltözött a szobájukba. Azóta öröm Őket lefektetni! A kiságyukban lehajtják fejüket a párnára, betakarom Őket, jó éjszakát puszit adok nekik és azután nélkülem várják az álommanót! Ők pedig tudják, hogy szundi-idő van, és békésen el is alszanak. Azóta megváltozott az életünk.